Néha szívesen bemegyek a városba Freyni kutyámmal. Az egyik ok, hogy nagyon kecses, mutatós kutya, megnézik az emberek és ez büszkeséggel tölt el. A másik, hogy ő is szeret a városban, mindenre figyel, mindent szimatol és egy órás séta után úgy kifárad, mintha sok kilométert futott volna.

Alapjában véve egész szófogadó kutya (pórázon) de a legutóbb megfogadtam, hogy soha többet nem jövök vele be a városba. Össze-vissza, keresztbe-kasba járkált, húzta a pórázt, aztán hirtelen megállt, aztán megindult, rángatott én meg mentem utána, mint aki még soha életében nem vezetett kutyát pórázon. Aztán megelégeltem…

Egy kicsit kevésbé forgalmas járda szakaszon leültettem Freynit magammal szemben és mint egy gyereknek, elkezdtem mondani:

– Kiskutyám, elegem van belőle, hogy rángatsz a póráz végén. Elegem van abból is, hogy össze-vissza cikázol előttem, majdnem átesek rajtad és abból is elegem van, hogy elengeded a füled mellett, amit mondok… – és soroltam, soroltam és soroltam a sérelmeimet a kiskutyám felé…

Ő meg csak ült velem szemben és nézett rám.

Eleinte a szemembe nézett, aztán jobbra az égre, figyelte, ahogy szálltak a galambok.

Aztán lefelé nézett, el a lábam mellett, szinte kanyarban, mert a távolban felfigyelt valami nagyon érdekes jelenségre. Talán egy veréb. Aztán megint úgy csinált, mint egy figyelmes kutya, szemembe nézett, persze a gondolatbuborékában olvasni lehetett a sorokat: ….

– Meddig szövegel még? Hát nem unja a rizsát? Mikor megyünk már végre madarakat kergetni?…

Aztán egy pillanatra megint eljátszotta, hogy figyel – most viszont én is éber lettem. Feltettem magamnak a kérdést: mit szövegelek itt, hiszen ez a kutya szinte kinevet engem… És elkezdtem magamon mosolyogni. Még egy perc sem telt el, összeszedtem magam és azt mondtam Freyni kutyámnak:

– Kiskutyám, elegem van belőle, hogy rángatsz a póráz végén! Elegem van abból is, hogy össze-vissza cikázol előttem! Majdnem átesek rajtad! És abból is elegem van, hogy elengeded a füled mellett, amit mondok! – és a kutyám csillogó szemekkel figyelt, teste megfeszült, itta a szavaimat…

Mi változott? – megváltoztattam az energiát, ahogy beszéltem.

A szavak ugyanazok, de az energia, ami a mondandóm mögött van, határozott lett.

És a kiskutyám, mint egy kisangyal, laza pórázzal, minden rezdülésemet figyelve folytatta a sétát mellettem.
Nagyon büszke voltam rá. És persze magamra is!