Imádok utazni. Külföldre is… Elég sokat járunk Olaszországba, és szeretünk is ott, annak ellenére, hogy nem beszélek olaszul.

De valójában… tényleg nem? A legjobb példa erre az éttermekben a pincérekkel való kommunikáció.

A „jó napot!”, a „köszönöm!” – egy-két alap kifejezést mindig megtanulok az adott nyelven, amerre járok. Nekem is nagyon jól esik, ha külföldi turisták az anyanyelvemen köszöntenek, ebből kiindulva szerintem bárhol a világon jól esik az embereknek ez.

Az éttermekben általában mindenféle segítségekkel kitaláljuk, hogy mit kapunk a megnevezett étel címén és amikor közeledik a pincér, már folyamatban van a kommunikáció:

Mosolygunk. Egymásra és az asztalnál ülő társainkra
Köszönök az adott nyelven és kérek… Mutogatok az étlapon arra az ételre, amit szeretnék
Ezt érti a pincér, látja, hogy mit mutatok…
S közben magyarul mondom: szeretnék ilyet, lehetséges-e olyat… stb.
A pincér bólogat, hogy igen, vagy éppen nem. Mintha értené a magyar szavakat.

Érti, de nem a szavakat.

Amikor tisztában vagyunk azzal, hogy mit szeretnénk, például egy étteremben, akkor egyértelműen ki tudjuk nyilvánítani a szándékunkat – energiában.

A pincér, aki általában sokféle idegen nyelvet hallott, sokféle emberrel találkozik, egy kicsit pszichológus, nyelvész és remek emberismerő, nem a szavakat fogja megérteni, hanem a szándékot.

A társasággal nevetni szoktunk ezen. Mosolyognak, amikor mesélik, hogy Judit minden nyelven beszél… Ez néha igaz, néha nem.

Mivel minden kommunikáció alapja az energia, és elsődleges nyelvünk az energia nyelve, ha energiában jelen vagyunk, akkor a küldő és a fogadó a szavak kiejtése előtt már kommunikál egymással, és megértik egymást.